10.fejezet

Bocsánat, hogy ennyit kellett rá várni, de semmi ihletem nem volt:S de most végre sikerült megírni olyanra, amilyenre akartam:P remélem tetszeni fog és várom a komikat. Csóknektek(L)

Újból remegni kezdtem apám neve hallatán, de szinte egy időben ezzel valamiféle megnyugvást is éreztem. Hiszen itt vannak. Értem. És azt mondta Roger, hogy „Joelék”, tehát többen vannak. A Kárhozottak pedig csak ketten, ha jól tudom, és minden idegszálammal reméltem, hogy jól tudom.

Aaron kiment a szobából, magára hagyva engem a fiával. Nem néztem rá, csak bámultam a semmibe, még mindig a földön fekve, de ekkor hirtelen eszembe jutott valami. Bár nem ismertem Roger képességeit, de azért megér egy misét – gondoltam. Jobb kezemet óvatosan kiszabadítottam saját súlyom alól, majd hirtelen felé intettem, mire ő, pont, ahogy reméltem, nekicsapódott a szemközti fal könyvespolcának, ami azonnal összetört, s darabjai, Rogerrel együtt, a földre hullottak. Láttam, ahogy fel akar tápászkodni, de én gyorsabb voltam, s egy perc múlva már kint is voltam az ajtón.

Ahogy kiléptem, fülemet megcsapta a síri csend. Nem tudtam mi történhetett, de kész voltam rá, hogy kiderítsem. Lassan, fokról fokra lépkedtem lefelé a lépcsőn, gondosan ügyelve még a lélegzetvételemre is. Amikor leértem ott találtam mindenkit. A földön fekve.

Mindenki, akit szerettem. Aaronnek nyoma sem volt, de most nem is ez foglalkoztatott leginkább, hanem a földön fekvő apám és barátaim. Odarohantam, de mire melléjük értem már ébredeztek. Alexis állt fel elsőnek, s rögtön mellettem termett, hogy megnézze nincs-e valami bajom. Miután mindenki megnyugtatott mindenkit, hogy senkinek sincs komolyabb sérülése faggatni kezdtem apáékat, hogy mi történt.

- Hova ment? – kérdeztem ingerültem.

- Nem egyedül volt… mindenki itt volt, kivéve Rogert. Alexis megérezte, hogy itt vagy, ezért miután estére sem jöttél haza, rögtön idejöttünk, ahol először csak Rogerrel találkoztunk, majd megjelent az egyik barna nő is, aki megbénított minket.

- Sheena – mondtam, hangomban minden érzelem nélkül -, de hogy érted, hogy megbénított?

- Apád és a fiúk jöttek be először, mi kint maradtunk őrködni – vette át a szót Alyssa-, de amikor meghallottuk a nő, Sheena hangját is, akkor elindultunk befelé, de már csak annyit láttunk, hogy Joelék felé pillant, mire ők bénultan estek össze a földön. Ahogy észrevett minket, velünk is ugyanezt csinálta – fejezte be a mesélést Alyssa komoran.

- Legalább az egyikük képességét már ismerjük – jegyezte meg Alexis halkan, közvetlenül mögülem.

- Máséról is tudunk – mondtam határozottan, mire mind az öten felém fordultak. Meg sem várva a kérdéseket, válaszoltam – Aaron fájdalmat okoz… a szemével, a zöld fénnyel – mondtam, minden egyes szót halkan, de nyomatékosan kiejtve. Még mindig élesen emlékeztem a testemben tomboló kínra.

- Bántott? – Alexis dühödt tekintetével találtam szemben magam, s engem váratlanul ért ez a gesztusa. De jól esett.

- Semmiség Alexis… - mondtam, bár ő is érezhette, hogy ez volt az évszázad hazugsága.

- Menjünk innen – ezt már Andy mondta, akinek most hallottam először a hangját, mert eddig csak csendben és döbbenten figyelt.

- Várjatok. Roger fent van még. Egy kis időre elintéztem – mondtam büszkén, de mégis sajgó szívvel.

Andyvel és Alexissel elindultunk Roger szobája felé az emeletre, de amikor felértünk az üresen állt – csak az összetört könyvespolc emlékeztetett a „csatánkra”.

- Szép volt Alice – vigyorgott Andy, majd kezét nyújtotta egy pacsiért.

- De elment – mondtam dühösen, mire a polc maradványai megremegtek.

- Nyugi kislány elkapjuk – veregette meg a vállam Andy, majd lefelé indult a lépcsőn.

Alexissel ketten maradtunk a szoba ajtajában, és arra lettem figyelmes, hogy mióta a bátyja lement, le sem vette rólam a tekintetét. Barátságos barna szemei az enyémekbe fúródtak és úgy éreztem nem akarom, hogy véget érjen ez a pillanat, de Andy hangja mégis megszakította.

- Hazamegyünk! – kiáltotta a lépcső aljáról, majd hozzátette – Öcsi, te vidd Alicet, nekünk van még egy kis dolgunk – mondta, és már teleportáltak is.

- Szabad? – kérdezte mosolyogva Alexis, és a kezét nyújtotta felém.

Mosolyogva eltoltam magamtól, mert másra vágytam most. Először meglepődött, de ahogy megöleltem, visszatért arcára a boldogság, és ugyanolyan erővel, de talán egy kicsit nagyobb lelkesedéssel átfogott, és már teleportáltunk is.

Kellemes érzés volt, hogy miközben az ismerős erő kiszakít Rogerék házából, Alexis karjaiban vagyok. Ez olyasvalami volt, amit még én sem értettem. Nem tudtam miért vágyom most hirtelen Alexisre, és miért öleltem meg ahelyett, hogy egyszerűen megfogtam volna a kezét. Túl sok volt mára már mindenből, és most semmi erőm nem volt gondolkozni.

Mikor hazaértünk hozzájuk, ami nekem a második otthonom volt, megdöbbenve vettem észre, hogy már éjszaka van. Kimerülten dőltem le az első ágyra, ami az utamba került, és ez történetesen Alexisé volt. Először meglepődött, majd semmivel sem törődve befeküdt mellém, átölet, s így aludtunk el. Álomtalan álomba merültem, s átaludtam az éjszaka maradék részét, és a fél délelőttöt is.

Amikor felébredtem, elindultam, hogy vegyek egy forró fürdőt – az idejét sem tudom már, mikor lazíthattam utoljára.

Miután minden porcikámat kellőképpen kiáztattam, egy nagy törülközőbe csavartam magam és elindultam Alyssa szobájába, hisz ott voltak a ruháim. Nem is figyeltem semmire, csak mentem a folyosón, még Alexist sem vettem észre, és majdnem neki mentem. Szerencsémre ő figyelmesebb volt, és még időben kitért az utamból. Egy másodpercre rávillantottam mosolyomat, de amikor láttam, hogy ő megállt és engem figyel, én is megtorpantam.

- Előbb telefonált az osztályfőnököd – mondta egy csibészes mosoly kíséretében -, átmentél fizikából – vigyorogva fejezte be a mondatot, mire én, elfelejtve, hogy mi van rajtam, a nyakába ugrottam.

Mondanom sem kell, hogy sült el a dolog. A törülköző lehullott a földre és én ott lógtam Alexisen egy szál bugyiban és melltartóban. Nem jött különösen zavarba, de azért miután sikítva leugrottam róla, illedelmesen elfordult, amíg összeszedtem a törülközőmet, és elindultam a szoba felé. Az ajtóban még megfordultam, addigra már ő is visszanézett, és rávigyorogtam.

- Egy szót se szólj – mondtam, majd bevágtam magam mögött az ajtót. Furcsamód semmit nem éreztem jó kedven kívül, s ezt bizonyítva nevetni kezdtem –önfeledten és hangosan. Ahogy régen.

Fogalmam sem volt, hogy mi történt velem, miért vagyok egy csapásra ilyen boldog, pedig semmi okom nem volt rá. Na jó talán egy – gondoltam magamban, majd még mindig mosolyogva felöltöztem.

Lementem a nappaliba a többiek közé, s amint megláttam Alexist, újra elvigyorodtam. Láttam ahogy apa és Alyssa összenéznek, majd ők is elmosolyodnak.

- Sikerült – mondták egyszerre, majd felém fordultak.

- Mi sikerült? –kérdeztem értetlenül, s leültem Alexis mellé a kanapéra.

- Kicsim… - kezdte apa, majd egy pillanat gondolkozás után, nagy levegővétellel folytatta – emlékszel mit mondott neked Alexis az erőelvételről? Hogy létezik egy varázslat, amivel…

- El tudjuk venni mások erejét – fejeztem be apa mondatát. – Igen, és?

- Tegnap, miközben te hazajöttél Alexissel, mi követtünk egy nyomot. Találtunk egy sikátort, olyat amilyen a látomásodban volt, és elmentünk oda. Ahogy sejtettük, ott voltak a Kárhozottak. De szerencsénk volt, mert elsőnek Roger ért oda, így megadatott nekünk a lehetőség a varázslatra – mondta Alyssa, kiegészítve apa szavait.

- És akkor bamm, a hugi megcsinálta – vigyorgott Andy -, elmondta a varázslatot, és Roger, hatalmas kínok közt összeesett a földön. Azt még ki tudtuk belőle szedni, hogy milyen erővel rendelkezik. Vagyis már csak rendelkezett.

- Roger képes volt időt fagyasztani – mondta Apple komolyan, majd mosolyogva hozzá tette -, de ne aggódj, már nem veszélyes senkire. Főleg rád nem.

- Ugyanis Rogernek volt még egy képessége, amitől ugyancsak megszabadítottuk – folytatta Alyssa -, s így a hatása is megszűnt, ami már hónapok óta tartott.

- Mi volt az? – kérdeztük egyszerre Alexissel, mert már ő is ugyanolyan izgatott volt, mint én.

- Roger képes volt befolyásolni az érzelmeket.