15.fejezet

tudom h rengeteget kellett várni erre a fejire és tudom h gonosz vagyok és stb. sajnálom téényleg de semmi ihletem nemvolt:(

de moost összeszedtem magam és megírtam, igaz h rövid lett, de remélem tetszik nektek, hogy váltogattam a szemszögeket:P szóval remélem tetszik és várom a komikat:)

csóknektek(L)

(Alexis szemszöge)

Van úgy, hogy az ember azt érzi, minden lehetséges. Minden úgy alakul, ahogy szeretné, és megkapja, ami a legfontosabb számára. Valahogy így voltam ezzel én is ezen a reggelen. A napsugarak halvány fényt adva ébresztgették az én alvó csodámat, akit én már percek óta figyeltem. Annyira gyönyörű volt, annyira kívánatos, még így, alvás közben is.

Tökéletes egy hetet töltöttünk együtt, itt Spanyolországban, s szomorúan vettük tudomásul, hogy sajnos a mai az utolsó nap. Ha Alice felébred, indulnunk kell, nem csak mert letelt a meglepetés hete, hanem otthon is szükség van ránk. Nem tudjuk, hogy mikor kezdődik pontosan a harc, és egyikünknek sem lenne jó, ha felkészületlenül érne bármi is.

A nap egyre magasabban járt és egyre több fény szűrődött be a vastag sötétítőfüggönyön át, ami felébresztette Alicet. Ahogy kinyitotta a szemeit rám mosolygott és hatalmasat nyújtózott. Annyi ideje vártam rá, hogy egyszerűen leírhatatlan érzés volt tudni, hogy ő is ugyanúgy érez irántam, mint én őiránta.

Lassan kivánszorgott a fürdőszobába, hogy elvégezze azokat a teendőit, amiken én már túl voltam. Amíg vártam rá, visszafeküdtem a párnákra, becsuktam a szemeimet és csak az elmúlt egy hétre gondoltam. Minden egyes együtt töltött éjszakát felidéztem, s elégedett mosoly ült ki arcomra. Gondolataim annyira valósak voltak, hogy újra megkívántam a fürdőszobában tevékenykedő lányt. Mosolyogva indultam el felé, tudtam, hogy ő sem fogja ellenezni amit akarok.

A kezem már a kilincsen volt, de mielőtt benyithattam volna, az ajtó kivágódott, s Alice viharzott ki rajta. Ahogy elsuhant mellettem, egy másodpercre láttam a szemeit, és szinte biztosra mondhatom, hogy könnyek csillogtak bennük. Fogalmam sem volt mitől lett hirtelen ilyen zaklatott, hisz amikor felébredt még semmi baja nem volt. Utána mentem, de addigra ő már bepakolt mindent, ami még kimaradt a bőröndből, s éppen a ruháját vette fel. Csodálkozva néztem, hogy milyen idegesnek tűnik szerelmem, és rossz volt, hogy nem tudtam az okát.

- Mi a baj kicsim? – kérdeztem, miközben átöleltem. Erőtlenül visszaölelt, majd halkan válaszolt.

- Kérlek Alexis, azonnal haza kell mennünk – hallottam a hangján, hogy bármikor újra pityeregni kezdhet, úgyhogy inkább nem firtattam a dolgot. Belepusziltam a hajába, majd felkaptam a csomagjainkat és együtt lementünk a recepcióra, hogy kijelentkezzünk.

Miután kerestünk egy elhagyatott helyet a teleportáláshoz, újra megpróbálkoztam.

- Alice… tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz. Kérlek, mondd el mi történt – kérleltem, de láttam, hogy nem adja meg magát. Szomorúan rám emelte gyönyörű zöld szemeit, s nemet intett a fejével.

- Még nem lehet. Induljunk inkább… - mondta, majd megfogta a kezemet.

Mikor hazaértünk, otthon senkit nem találtunk – nyilván a réten gyakoroltak. Arra gondoltam, hogy ez kikapcsolná Alicet is, úgyhogy miután lepakoltunk, ki is mentünk a többiekhez. Ahogy gondoltam ott volt mindenki, s éppen a támadó-védekező varázslatokkal kísérleteztek. A latin szavak összevisszaságában beletelt pár percbe, amíg észrevették érkezésünket. Először Joel jött oda, majd rögtön utána mindenki követte. Alice engedelmesen megölelt mindenkit, de igazán Alyssának örült, amikor meglátta szinte az összes rosszkedv eltűnt angyali arcáról és percekig ölelte, mintha több éve látta volna utoljára.

Miután végeztünk az élménybeszámolóval kezünkbe kaptuk Grace könyvét, amit valami ősétől örökölt. Tele volt varázsigékkel, és bár nem értettük, amiket kántáltunk, hatásosnak bizonyultak. Lassan de biztosan egyre többet tanultunk meg, s mire ebédidőhöz értünk, már határozottan ki tudtam védeni egy igen erős varázsigét, amit feltételezésünk alapján a Kárhozottak is ismertek.

Miután mindenki végzett azzal, amivel éppen foglalkozott együtt hazaindultunk. Ebéd után félrehívtam Joelt, hogy a segítségét kérjem.

- Egy kicsit aggódom Alice miatt…

(Joel szemszöge)

Nem volt szükségem Alexis szavaira, a gondolatain keresztül teljesen jól megértettem, hogy mi a gond, és hogy miért aggódik. Megígértem, hogy kiderítem, s bár megfogadtam magamnak, hogy sohasem olvasok a lányom gondolataiban, most muszáj volt megtennem, mert biztos voltam benne, hogy nem valami apróságról van szó. Nem kellett vele szóba elegyednem elég volt a közelében lennem, s máris kristálytisztán hallottam a gondolatait. Meglepett, amikor észrevettem, hogy minden gondolata Alyssa körül forog, s hogy csak arra tud koncentrálni, hogy megvédje őt.

De vajon mitől? Gyerünk kislányom gondolj még erre…

(Alice szemszöge)

Gondolni sem akarok arra a borzasztó dologra, ami reggel óta nem hagy nyugodni, s a legrosszabb, hogy tudom, senkinek nem mondhatom el, nehogy pánikot keltsek. Főleg Alyssának nem szabad megtudnia, de senkinek, még Alexisnek sem. Nehéz dolog színlelni, hogy minden rendben, amikor tudom, hogy nincs. Vagyis nem lesz. De úgy látom Alexisen kívül senki nem vette észre, hogy rossz kedvem van. Igazából ez elég enyhe kifejezés arra, amit jelenleg érzek. A félelem és a düh osztozik az agyam minden részén, ezzel teljesen kikészítve engem. Félek, hogy nem tudom majd megvédeni a legjobb barátnőmet, és az én lelkemen fog száradni minden… Elviselni sem bírnám, ha bárkinek baja esne a családból. Bár fogalmam sem volt mi fog még történni, abban az egyben biztos voltam, hogy akár az életem árán is megvédem, akit csak tudok.

Ahogy ezekre gondoltam újra láttam…

(Joel szemszöge)

Hirtelen mintha áram csapott volna belém, úgy száguldott végig testemen egy bizsergés, és szemeim előtt egy kép jelent meg. Még sohasem tapasztaltam ilyet, és hosszú másodpercekbe telt, hogy rájöjjek, Alice látomását látom a gondolatain keresztül. Mivel eddig mindig blokkoltam lányom gondolatait saját magam előtt, így még sosem fordult elő, hogy „meglessem”amit éppen lát.

S bárcsak most se olvastam volna Aliceben, mert amit láttam, az több volt, mint borzasztó és elszomorító. Egy villanás volt csak az egész, de ennyi is bőven elég volt a rémálomból.

Percekig szóhoz sem jutottam utána, mert újra és újra visszatért a kép az emlékeimből…

Alyssa holtteste...