12.fejezet

Ez egy kicsit rövidebb lett és egy kicsit más is, de azért remélem tetszeni fog. Az esetleges hibákért bocsánat, de hajnal 2kor írtam:P jó olvasást és örülnék a komiknak:) csóknektek(L)



Éreztem, ahogy egyre szorosabban ölel, és ahogy egyre közelebb kerül az arca. Szemeimet lehunytam, és élveztem, ahogy az érzés egyre nagyobb tért hódít meg elmémből, és a szívemet teljesen rabul ejti.

- Megígéred, hogy vigyázol magadra? – lágy hangja fülemen keresztül elárasztotta elmémet, s a lábaim, elfeledve, hogy az imént épp nyugalomra intettem őket, újra ritmustalan remegésbe kezdtek.

- Igen – leheltem a szót, és reméltem, hogy nem csuklott el a hangom.

- A nyáron mindent megtanulunk együtt, és mindenre felkészülünk, hogy mindenki épségben megússza az őszi harcot – újra kinyitottam a szemem és láttam, hogy mosolyogva ejt ki minden egyes szót.

Alexisnek olyan mosolya volt, amit mindig is szerettem benne. Ha valami felvidította az egész arca ragyogott, a legszebben a gyönyörű barna szemei.

Lassan elengedtük egymást, és egy kicsit sem éreztem kínosnak a helyzetet, hisz csak arról volt szó, hogy két barát megölelte egymást. A lelkem mélyén persze nem így gondoltam. Ott bent egy kisördög szüntelenül dörömbölt és követelte Alexist, az ölelését, a csókját, mindenét. Sűrű fejrázások közepette próbáltam elcsitítani belső énemet, ami, Roger átkának megtörése óta, szüntelenül ki akart szabadulni. Szívem harcolt az eszemmel, de tudtam, hogy még nem szabad lépnem felé. Azt sem tudom Alexis mit érez…

Ahogy ezen gondolkoztam észrevettem, hogy még mindig előtte állok és eléggé bugyután csak a fejemet rázom jobbra-balra, amire ő csak egy elnéző mosollyal reagált.

A szívem őrült sebességgel dübörgött, és nem hagyott gondolkozni sem. A vágy hirtelen, de kivédhetetlenül tört rám és kerített hatalmába. Tudtam, hogy nem ésszerű és számítottam a visszautasításra is, de egyszerűen nem bírtam magammal és a hormonjaimmal. Amikor Rogerrel voltam soha nem éreztem hasonlót, és ebből is tudtam, hogy ez végre az igazi érzés.

Ahogy eszembe jutott Roger, rájöttem arra is, hogy nem rég még kész lettem volna meghalni érte, most pedig Alexis karjaiba vágyom mindennél jobban. Talán időt kellene adnom magamnak – futott át agyamon a gondolat, de rögtön el is vetettem, amint meghallottam a belső hangot. Ugyan mihez kellene idő? Hamis érzések voltak, eltűntek. Nyomtalanul! – kontrázott a kisördög a szívemben, és tudtam, hogy neki van igaza. Hamiskás mosolyra húzódott ajkam, és elindultam Alexis felé.

Láttam rajta a meglepődést, de ahogy megtettem az első lépést, már ő is közeledett felém, s újra karjaiba zárt. Szemeiben őszinte érzelmek és a vágy kavargott, és én már kíváncsian vártam hogyan nyilvánul meg mindez a tetteiben. Éreztem, ahogy egyre szorosabban ölel és lassan, de határozottan útnak indul a keze, s végigvándorol a testemen. Amikor a nyakamhoz ért, végig simított rajta és az arcomon, amitől újfent kirázott a hideg, de amikor beletúrt a hajamba a melegség öntött el, és úgy éreztem a gyomrom egyetlen darabbá zsugorodott össze.

Egyre közelebb és közelebb húzott magához, és amikor végre összeértek ajkaink, valami megmozdult bennem. Olyan hévvel vettetem bele magam a csókba, amilyennel talán a rég nem látott szerelmesek szoktak egymásnak esni, s mégsem éreztem ezt kínosnak, vagy túljátszottnak. Egyszerűen csak felszabadultak az eddig eltitkolt, mélyen elrejtett érzelmek.

Mert most világosult meg előttem a valóság, rájöttem arra, hogy mindig is Alexist szerettem és bár Roger átkának köszönhetően ezt eddig nem élvezhettem ki, tudtam, hogy nem tegnap kezdődött ez a szerelem.

Hiszen ez szerelem volt, ebben biztos voltam, és úgy éreztem Alexis is viszonozza, legalábbis a csókjából úgy tűnt. Olyan szenvedélyesen csókolt, amilyet még a legmerészebb álmaimban sem képzeltem volna, és meglehetősen felizgatott, ahogy éreztem minden porcikáján a vágyat. Ajkaink ritmusosan mozogtak együtt, mintha mindig is erre teremtették volna őket, s elengedni sem akarnák egymást. Ahogy én sem Alexist, azt akartam, hogy örökké együtt legyünk, így összebújva, csókolózva.

Percek múlva, amikor ajkaink szétváltak, sűrű légvételek közt tekintetünk találkozott és láttam, hogy a láng újra fellobban szemeiben. Derekamnál fogva gyengéden, mégis határozottan megragadott, az ágyra fektetett, és fölém térdelt. Testem minden porcikáját elöntötte a vágy és a jól ismert melegség, de amikor újra megcsókolt volna, hirtelen nyílt az ajtó, mire mindketten ijedten odakaptuk a fejünket.

Alyssa megdöbbent arcával találtuk szembe magunkat, de mire Alexis leszállt rólam, addigra a nővére már el is tűnt, és becsukta az ajtót.

Eszembe jutott, hogy mit is gondolhatott rólunk, ezért gyorsan összekaptam magam és az ajtó felé vettem az irányt, de Alexis megragadta a karomat és visszahúzott maga mellé az ágyra.

- Hagyd – suttogta, majd újra megcsókolt.

- Visszajövök hozzád – kacsintottam rá, majd hajamat és ruhámat igazgatva kiléptem a szobából, Alyssa keresésére indulva.

Kopogás nélkül léptem be a szobájába, hiszen az imént ő is így rontott ránk, bár valószínűleg nem szándékosan, s amikor láttam, hogy az ágya szélén ül, rögtön beléptem hozzá. Amint meglátott arcán hatalmas mosoly terült szét, és jobb kezemnél fogva odarántott maga mellé az ágyra. A hirtelen mozdulatnak köszönhetően nem leültem, hanem leestem mellé, mire idétlen vihogásba kezdett, de amint meglátta sötét pillantásomat nyomban abbahagyta és felhúzott maga mellé.

- Gyerünk, mesélj! Mi volt az öcskössel? – követelte az információkat Alyssa ellentmondást nem tűrő hangon.

- Semmi különös… - motyogtam, mert a helyzet miatt egy kicsit zavarba jöttem, hiszen mégis a legjobb barátnőm öccsével csókolóztam az előbb.

- Értem. Tehát te feküdtél az ágyán, ő pedig csak úgy rád mászott. Igaz? – kérdezte Alyssa, tisztán hallható éllel a hangjában, ami engem nevetésre késztetett.

- Szerelmes vagyok Alyssa. Csókolóztunk, nem történt más – adtam meg a rövid, de tömör választ egy mosoly kíséretében.

- Végre – sóhajtott mosolyogva, majd végig simított arcomon és kitáncolt az ajtón.

- Alyssa! – kiáltottam utána, de hiába, ő már messze járt.

Fogalmam sem volt mire célzott, de most nem is érdekelt különösebben. Úgy gondoltam visszamegyek Alexishez, hiszen megígértem neki, és ígéret szép szó…

Kuncogva nyitottam be hozzá, és meglepetésemre ő még mindig úgy feküdt az ágyon, ahogy otthagytam, a plafont bámulva. Jöttömre oldalra kapta a fejét, és arcán hatalmas mosoly terült szét, ahogy megpillantott.

- Már azt hittem sosem jössz vissza – mondta, majd felállt és odalépett hozzám. Átölelt, de nem csókolt meg, hagyta, hogy fejemet mellkasára hajtsam és élvezzem a pillanatot. Mélyen beszippantottam illatát, amely újra magával ragadott, és egy olyan világba repített, amelyet rózsaszín köd borított.

Az egész napot nála töltöttem, beszélgettünk, de néha belefeledkezve a világba csak csókoltuk egymást percekig.

Tudtam, hogy az egész nyaram erről fog szólni és minden nap Alexis mellett lehetek, és ez csak még jobban fokozta a jókedvemet, bár nem hittem, hogy ez egyáltalán még lehetséges. Már nem féltem a harctól, sőt most már vártam is, és bátran néztem elébe, mer tudtam, hogy nem eshet bajunk. Sokat kell tanulnom még mindenről, és tudnom kell kordában tartani a képességeimet, de biztos voltam benne, hogy győzni fogunk mi hatan. És ha ennek vége, akkor minden olyan lesz, mint régen.

Nem mégsem. Sokkal jobb lesz.

Igyekeztem magam megszabadítani minden mágiával és harccal foglalkozó gondolattól, s átadni helyüket az Alexissel kapcsolatos képeknek. Mosolyogva léptem oda az ablakhoz, és olyan szélesre tártam amennyire csak lehetséges volt, hogy beengedjem a friss nyáresti levegőt. Alexis mögém lépett, és átölelte a derekamat, amelytől a jól ismert bizsergés futott át rajtam. Először a nyakamat, majd miután maga felé fordított, a számat is megcsókolta, és finoman az ágya felé kezdett húzni. Útközben lekapcsolta a lámpát, ezzel ránk szabadítva a holdfényes éjszakát, mely olyan csodálatosnak ígérkezett, mit sosem fogunk elfeledni…