13. + 14. fejezet

Először is bocsánat, hogy csak most hoztam frisst, de alig voltam otthon, szinte csak aludni jártam haza, vagy még azt sem:D szóval, ahogy tudtam írtam, és ahogy megígértem, kettőt hoztam, úgyhogy senki nem mondhatja, hogy olvasnivaló nélkül hagylak itt titeket:D szóval remélem tetszenek az új fejik:)
+ bocsánat a hibákért, de iszonyat fáradt vagyok és sztem becsúszott néhány:$
de azért remélem tetszik:)
jó olvasást és vigyázzatok magatokra és várom a komikat:P
csóknektek(L)

13. fejezet

Éreztem, ahogy egyre közelebb és közelebb húzódik hozzám az ágyon, s hogy testemet elönti a jóleső forróság és bizsergés. Meleg lehelete finoman csiklandozta a nyakamat, s ajkai végre megérintették azt a pontot, amitől mindig kiráz a hideg. Ezt ő is megérezte, és még közelebb bújt hozzám, karjait átfonva testem körül. Teljes egészészében átjárt mindkettőnket a vágy, és éreztem, hogy ha lehet még közelebb préselte magát testemhez. Továbbra is csókolta a nyakamat, és én már meg sem éreztem a nyáresti hőséget, szinte egy másik dimenzióban repültem. Érzéseim kellemesen keveredtek a pokoli nagy vággyal, ami testemben tombolt, s kitörni készült.

Mosolyogva kiszabadítottam magam szorításából és egész testemmel felé fordultam, kezeimet nyaka köré kulcsolva. A holdfény halványan megvilágította a szobát, így majdnem tisztán láthattam szemeit, amik ragyogva enyémeket kémlelték. Közelebb hajolt és megcsókolt, olyan forrón és szenvedélyesen, hogy alig bírtam parancsolni magamnak. Az eszem végül győzött, és várta, hogy ő tegye meg a következő lépést. Egy percet sem kellett várnom, mert miközben csókolt, vállaimnál fogva óvatosan lenyomott a párnákra, és egész testével fölém került. Hihetetlenül vágytam rá, minden módon meg akartam kapni, ami csak lehetséges, s éreztem, hogy ő is pontosan ezt szeretné.

Miközben apró csókokkal kényeztette nyakamat és arcomat, egyesével érintve a legérzékenyebb pontjaimat, lassan lehúzta vállaimról topom pántjait, de végül határozottan megszabadított az egésztől. Újabb remegés futott végig testemen, de már ez sem érdekelt, most már a szívemre hallgattam, s a kisördögre, ami odabent azt súgta, tegyem én is ugyanezt. Lassan kiszabadítottam magam a csókjából, s ülő helyzetbe kerülve azonnal leszedtem róla a pólóját.

Még sosem figyeltem meg Alexis testét, úgyhogy most kellemes meglepetésként értek szépen kidolgozott izmai. Lassan végigsimítottam rajtuk, s hagytam, hogy kezeim önálló útra keljenek, és nem is kellett sokáig várnom, mert szinte azonnal Alexis nadrágjának cipzárjával küzdöttek. Hirtelen egy kéz kulcsolódott enyéimre, rabul ejtve ujjaimat, majd visszafektette őket a párnára, fejem mellé.

Ha akartam volna, talán ki tudtam volna szabadulni az édes fogságból, de eszem ágában sem volt, csak hagytam, hogy azt tegyen velem, amit akar. Egyik keze elengedett, s testemen végigsimítva lassan lehúzta rólam a pizsamanadrágomat. Ott feküdtem előtte, pontosabban alatta, fehérneműben, remegő végtagokkal, s csak vártam, hogy mi következik ezután. Ahogy reméltem, ő is levetkőzött, s újra hozzám bújt, bőrünk szinte perzselődött, ahol egymáshoz ért.

Percek múlva, újabb csókok és simogatások közben már minden ruha lekerült rólunk, s így simultunk egymáshoz, vágytól égve. Alexis óvatossága, és finom érintései csak még jobban feltüzeltek, s lábaimat dereka köré fontam, jelezve ezzel, hogy mit szeretnék. Alexis minden pillantásából és mozdulatából sugárzott a szeretet és az óvatosság.

Még néhány vágytól izzó pillantást vetettünk egymás testére, és mikor már egyikünk sem tudta türtőztetni magát, hatalmas sóhajok között szeretkezni kezdtünk. Semmihez nem hasonítható érzés kerített hatalmába, újra életre keltve remegésem. Éreztem, hogy egyre gyorsabban mozog, s apró csókok kíséretében egyre közelebb juttat a földi mennyországhoz. Hosszú percek múlva hatalmas sóhajok és apró nyögések közepette a gyönyör eluralkodott mindkettőnkön, s levegő után kapkodva terültünk el egymást átölelve a puha ágyon.

- Szeretlek – suttogta fülembe, majd átölelt és szorosan hozzám bújt.

- Én is szeretlek – leheltem, majd az ablakon át bámulva a csillagokat vártam, hogy rám találjanak az édes álmok.

Másnap reggel, mielőtt Alexis felébredt volna, mosolyogva másztam ki az óriási franciaágyból, és halkan, ügyelve minden lépésemre, kisurrantam a szobából. A folyosón találkoztam apával, aki intett, hogy tartsak vele. Csöndben lesétáltunk a lépcsőn, mivel még elég korán volt, így mindenki aludt a szobájában. Kivettem a hűtőből a kakaót, majd leültem vele a konyhaasztalhoz. Ahogy vártam, apa belekezdett a mondókájába.

- El sem hiszed, mennyire örülök neki, hogy végre boldognak látlak kislányom – mondta, majd kezét enyémre tette -, és egy cseppet sem féltelek Alexis mellett. Ha tudnád, mióta ábrándozik rólad.

- Tessék? – szinte megfulladtam, annyira félre nyeltem a megdöbbenéstől.

- Ahogy hallottad – mondta apa, miközben megütögette a hátamat, mire a köhögésem alábbhagyott. – Alexis nagyon régóta szeret téged, és pokolian szenvedett, amikor te mással voltál.

- Hűhaa… - összesen ennyit tudtam mondani.

A reggel többi részében apa Alexisről mesélt, de hiába próbálkoztam, nem árulta el minden gondolatát. Eszembe jutott, hogy vajon tud-e már az éjszakánkról, de rájöttem, hogy az én gondolataimba nem szokott kutatni. Pontosabban nagyon reméltem.

- Édesanyád is pontosan ilyen volt – folytatta, homályos, múltba révedő szemekkel.

- Milyen? – kérdeztem mosolyogva. Imádtam, amikor anyáról mesélt, hiszen én olyan kevés időt tölthettem vele.

- Annyira tudott szeretni, mint te. Soha egy nyugodt percem nem volt tőle – nevetett, de láttam, hogy szemében szomorú könnyek kezdenek gyűlni.

Egy percig még némán néztük egymást, aztán hallottuk, hogy valaki jön le a lépcsőn. Alexis egy perc múlva már ott állt előttünk egy szál boxerben, kissé kómásan.

- Jó reggelt Joel – köszönt oda apának, majd közelebb lépett hozzám. – Jó reggelt kicsim – mondta, majd egy puszit nyomott a számra.

Láttam, hogy apa mosolyogva elfordul, úgyhogy vállánál fogva visszahúztam és megcsókoltam. Lassan a többiek is leszállingóztak a konyhába, és apa nekilátott, hogy reggelit készítsen mindannyiunknak. Mivel én már megittam a szokásos kakaómat, Alexis pedig nem volt éhes, mi ketten visszavonultunk a szobába, hogy egy kicsit még magunk lehessünk.

- Alice – kezdte Alexis, miután becsukta utánunk az ajtót -, ugye… ugye neked is annyira jó volt tegnap, mint nekem? – kérdezte egy félénkek álcázott mosollyal, de a szeme huncutul csillogott.

- Sajnos már nem emlékszem… – mondtam szomorúságot színlelve, majd hozzátettem: - Meg kellene ismételni – próbáltam csábítóan hatni rá, de többnyire csak vigyorgás lett belőle.

Alexis szintén széles vigyorral a képén hanyatt döntött az ágyon, majd csókolni kezdett, felidézve az előző, szédítő esténket. Újra bizseregni kezdtem mindenhol, legfőképp a hasam tájékán, és éreztem, hogy nem bírom tovább, teljes egészében elöntött a szenvedély. Visszacsókoltam és harapdálni kezdtem a nyakát, és mindenhol, ahol értem…

Egy óra múlva még mindig sűrűn szedve a levegő feküdtünk egymás mellett, kezeink összekulcsolva feküdtek a lepedőn.

- Most már határozottan emlékszem, hogy a tegnap este is legalább ennyire szédületesen jó volt – mosolyogtam.

- Akkor jó, mert nekem is – mosolygott vissza, majd egy puszit nyomott az orrom hegyére, és felállt, hogy összeszedje a ruháit.

Nehezemre esett követni a példáját, de végül én is felöltöztem és együtt lementünk a többiekhez, akik még mindig ott ültek és beszélgettek. Ahogy gondoltam az előttünk álló harcról. Fél füllel belehallgattam a beszélgetésbe, amiből annyit sikerül leszűrnöm, hogy hamarosan elkezdjük a felkészüléseket, ami fogalmam sem volt miből fog állni, de reméltem, hogy nem csak ősi varázsigék magolásából. Gondolataimból Alexis édes hangja rántott a felszínre.

- Kicsim, nem akarsz sétálni egyet?

- Jó ötlet, már rég voltam kint – mondtam, majd engedtem, hogy kezemnél fogva magával húzzon az ajtó felé.

Ahogy kiértünk, orromat megcsapta a virágok bódító illata, és bőrömet jólesően perzselni kezdték a júniusi napsugarak. Régen éreztem már magam ennyire boldognak és felszabadultnak, és még a közelgő harc sem tudta beárnyékolni ezt a derűs világképemet.

Kézen fogva sétáltunk mindenfelé, s kérésemre elmentünk a házunkba is, mert még egy két holmimat el akartam hozni otthonról, hiszen most már egész biztos, hogy huzamosabb ideig maradunk Alexiséknél, s ezt egy cseppet sem bántam.

Miután összeszedtem mindent, amit kellett, Alexis hazateleportált minket, mivel annyi ruhát akartam vinni, hogy az utcán lehetetlennek bizonyult.

Nevetve érkeztünk meg a konyhába, ahol a többiek még mindig beszélgettek, de legnagyobb megdöbbenésemre eggyel többen voltak, mint mikor itt hagytuk őket. Megijedtem, hogy valaki előtt lelepleződtünk, és egy kívülálló meglátott teleportálás közben, de egy másodperc múlva ijedségemet ismét meglepődés váltotta fel, mert Alexis oda lépett az ismeretlen nőhöz és átölelte.

- Grace, ezer éve nem láttalak! Isten hozott nálunk!

14. fejezet

Csak álltam döbbenten és bámultam az ismeretlen nőre, akit, mint kiderült, Gracenek hívnak. Kétségkívül gyönyörű volt. Hosszú barna haja kiengedve omlott vállaira, csokoládébarna szemei pedig kedvesen ragyogtak csodálatosan ívelt szemöldökei alatt. Arcán kedves mosoly ült, ahogy érdeklődve felénk nézett.

De még mindig fogalmam sem volt róla, hogy ki lehet.

Zavarodottságomat látva Alexis odanyújtotta a kezét és maga mellé húzott, hogy bemutasson neki.

- Grace, ő itt Alice, az én Alicem – mondta mosolyogva, mire én kezet nyújtottam neki.

- Nagyon örülök, Grace vagyok. Gondolom még nem hallottál rólam – mondta kedves hangon.

- Ami azt illeti tényleg nem – néztem segélykérően Alexis felé, mire ő megadóan magához vont és fel teleportált velem a szobájába.

Ezt nem hiszem el… nem lehetne a lépcsőt használni? – zsörtölődtem magamban, mire Alexis, mintha tudná, mire gondolok felnevetett.

- Ne haragudj, én már megszoktam – majd engesztelésül egy puszit nyomott ajkaimra.

- Szóval ki ez a lány? – kérdeztem megenyhülten, miután lehuppantunk a puha ágyra.

- Ő Grace… már nagyon rég óta ismerem, még kissrác koromból. Hét vagy nyolc éve költöztek ide Indianapolisba, nem messze tőlünk vettek házat. Akkoriban Andynek nem volt senkije, és hát Gracet hamar kinézte magának – mondta nevetve Alexis, majd mosolyogva folytatta -, elmondása szerint, ahogy meglátta, tudta, hogy ő kell neki, és nem telt bele pár hónap, már őrülten szerelmesek is lettek egymásba. Grace viszont tudta, hogy Andy valamit titkol előle, hiszen a boszorkányságunkat senkinek nem mondhatta el, még életünk szerelmének sem. Évek után ebben ment tönkre a kapcsolatuk, mert Grace nem bírta tovább a folyamatos eltűnést és titkolózást. Akkor ő elrepült Európába és egy jó ideig nem hallottunk felőle. Ám egy ideje, amikor Greenwoodban gyilkoltak a Kárhozottak, megjelent Grace, hogy segítsen a még lehetséges áldozatoknak elrejtőzni. Így találkoztak újra – fejezte be Alexis, a számomra még mindig zavaros történetet, mert egy elég fontos információt elhallgatott.

- De Grace… ő is boszorkány? – kérdeztem megdöbbenten, mert egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy jól fogtam fel a történteket.

- Így van.

- De akkor miért nem jött rá, hogy Andy is ezért tűnik el folyton? És, hogy ez a titok? – még mindig nem értettem teljesen a történteket.

- Grace akkoriban még nem volt az, fogalma sem volt róla, hogy a meséken kívül létezik ilyen. Ő csak jóval azután kapta meg a képességeit, miután Európába költözött – magyarázta Alexis türelmesen.

- Ez nagyon szomorú – belegondoltam, milyen lehet Alexis nélkül élni, és teljes mértékben átéreztem azt, amit Andy és Grace élhetett át.

- Nekik ez volt az első szerelem, és ez már örök. Most, hogy egyiküknek sincs már titka a másik előtt, újra együtt vannak, és ami még nagyszerű hír nekünk: Grace segíteni fog nekünk. Az idők során hatalmas boszorkánnyá fejlődött, és most azért jött ide, hogy segítsen a felkészülésben és a harcban is – fejezte be Alexis, majd magához ölelt. – Ne félj kicsim, semmi baj nem lesz. Mi vagyunk túlerőben, esélyük nincs a Kárhozottaknak.

- Nem félek, ha velem vagy – mosolyogtam vissza, majd megcsókoltam.

Két héttel Grace érkezése után végre megkezdtük a felkészüléseket, ami szerencsémre nem csak a varázsigék magolásából állt, bár hihetetlen módon még az is izgalmasnak bizonyult. Minden nap valami újat tartogatott számunkra, és megdöbbenésemre nem csak nekem volt tanulni valóm, hanem közülünk mindenkinek, még apának is. Segítetünk egymásnak mindenben, gyakoroltuk egymáson a képességeinket, és örömmel figyeltem, hogy az enyém szemlátomást sokat javult. Már nem potyogtak könyvek a polcról, ha valami feldühített, és néha már tudtam látomást előidézni. A gyógyításom pedig maga volt a tökély, ezt még Grace elismerte, akitől viszonylag ritkán kaptam dicséretet.

Közülünk neki volt a legtöbb tapasztalata ilyen téren, úgyhogy mindenben hallgattunk rá, és megfogadtuk minden tanácsát. Naponta több órát töltöttünk az erdőben lévő tisztáson, hiszen a testvérek csak itt tudták gyakorolni az erejüket. Volt, hogy az Andy által szított tüzet Alyssa vízzel oltotta, de volt, hogy Alexis egy óriási hurrikánnal. Apple pedig olyan földrengéseket tudott előidézni, amilyenekről eddig csak a hírekben hallottam. Olyan volt minden, mint egy mesében. De mindent összevetve furcsamód élveztem ezt az egészet, mert az egész család még közelebb került egymáshoz.

Grace képessége volt számomra a legérdekesebb. Olyan erővel bírt, amiről eddig még sosem hallottam. Képes volt megtalálni azokat az embereket, akikkel életében bármilyen kapcsolatban volt állt, s ezt mindannyiunkon le is tesztelte. Megdöbbentő volt, hogy Alexissel teleportáltunk valahová, és egy perc múlva Grace és Andy már utánunk is jöttek. Ugyanakkor meg is nyugtatott, hiszen most már biztos voltam benne, hogy semmi gond nem lehet a harcban. Minden a mi oldalunkon áll, bár a Kárhozottaktól nem ismerjük mindenki képességét, de reméltem, hogy ez még változik őszig.

Éppen egy kimerítő nap után tartottunk hazafelé, amikor Alexis elhívott sétálni, amihez nekem semmi kedvem nem volt, mert tényleg elfáradtam aznap, de szerelmem addig kérlelt, míg engedtem neki. Kéz a kézben elsétáltunk a közeli focipályához, ami gyerekkorom kedvenc helyszíne volt, de most nem a játék vonzott ide, hanem a határtalan csillagos ég.

Alexissel leheveredtünk a fűbe és élveztük, ahogy a hűvös esti szellő simogat. Csak feküdtünk és néztük a csillagos eget, olyan megbabonázottan, mintha most látnánk először. Engem mindig is magával ragadott ez a látvány, és soha nem találtam unalmasnak. Hosszú percek teltek el teljes csendben, de ez cseppet sem volt kínosnak mondható, inkább megnyugtatónak éreztük mindketten.

Ám Alexis, miután az órájára nézett, felém fordult és váratlanul megcsókolt. Mikor szétváltak ajkaink rám mosolygott.

- Boldog születésnapot!

- Te jó ég… teljesen kiment a fejemből. A saját születésnapom…- teljesen ledöbbentem, mert tényleg elfelejtettem, hogy hányadika is van. – Köszönöm – tettem hozzá még zavartan, majd megcsókoltam.

- Ha reggel felkelsz, megkapod az ajándékod, de most már menjünk haza, mert látom, hogy mindjárt elalszol – mosolygott, majd felsegített a földről.

Átölelt, majd hazateleportáltunk, s egy gyors zuhany után mindketten kábultan dőltünk be az ágyba.

Reggel, amikor felkeltem az ágy mellett két bőrönd állt, az éjjeliszekrényen pedig egy szál rózsa. Kissé kábultan felkeltem, és elmásztam a konyháig, ahonnan beszélgetést hallottam.

- Jó reggelt – köszöntem mindenkinek, majd leültem az asztalhoz, ahol már ott várt a reggeli kakaóm.

- Boldog születésnapot – köszöntött fel apa elsőként, majd utána szépen sorban mindenki.

- Alexis hol van? – kérdeztem, mert sehol sem láttam.

- Mindjárt jön, öltözz fel addig – kacsintott rám Alyssa, majd az emelet felé kezdett vonszolni.

Még fel sem értünk a szobába, már hallottam is Alexis hangját a földszintről, s rögtön utána a léptekeit, ahogy felfelé tart a lépcsőn.

- Szia kicsim – köszönt, majd megcsókolt, és a karjaiba kapva bevitt a szobába. - Öltözz, mindjárt indulunk – kacsintott, majd ő is elővette a rövidnadrágját és a trikóját.

- Alexis… odakint zuhog az eső - mutattam az ablak felé, aminek üvegét jókora cseppek díszítették.

- Nem is ide ki megyünk. Rövidet vegyél fel, a bikinid már bepakoltam – mondta, majd tovább öltözködött.

- Mi… - kezdtem bele, de Alexis közbeszólt.

- Nyugi kicsim, ha odaérünk, meglátod – mosolygott, majd újra sürgetni kezdett.

Tíz perc múlva úgy-ahogy kész voltam, és Alexissel még leugrottunk elköszönni a többiektől. Apa búcsúzóul átölelt.

- Jó utat Alice, vigyázz magadra – mondta, majd egy puszit nyomott a homlokomra.

Miután mindenkitől elbúcsúztunk visszamentünk az emeletre, ahol Alexis felkapta a bőröndöket, átölelt és már teleportáltunk is.

A különleges, de már megszokott utazás után egy csodálatos, napfényben úszó tengerparton találtam magam. Gyönyörű és lenyűgöző látvány volt, percekig mozdulni sem tudtam a csodálattól. Csak egyetlen kérdést tudtam feltenni.

- Hol vagyunk?

- Spanyolországban kicsim, boldog szülesétnapot!– válaszolta Alexis, majd maga felé fordított és megcsókolt.

Teljesen biztos voltam benne, hogy most élem át életem legszebb pillanatát, és azt teljes szívemből kívántam, bárcsak örökké tartana.

szóval ezvolt a 13.+14. fejezet:D remélem tetszettek:) és most semmi függővég:P(pedig terveztem:D)
szóval most őkis nyaralnak és mi is nyaralunk Vivienneel(L) úgyhogy majd jövök:) csóknektek(L)