sajnálom.:(

sziasztok!
köszönöm az érdeklődést, nagyon jól esik, hogy páran még olvasni szeretnék a történetemet. tudom, hogy számtalan megígértem, hogy ekkor és ekkor lesz friss, de egyszerűen nincs időm. végzős vagyok, heti 5 táncpróbám, két edzésem, faktjaim és érettségi előkészítőim vannak. úgyhogy nem ígérek már semmit, csak azt, hogy nem fogom bezárni a blogot. ha lesz időm és ihletem, folytatom...de fogalmam sincs, hogy mikor lesz...
köszönöm hogy türelmesek vagytok, és mindenkinek nagyon köszönöm aki szavazott a novellámra!!
ahogy tudom, hozom a frisst. remélem nem utáltok nagyon
(L)

Figyelem emberek!:)

Sziasztok,egy kéréssel fordulok hozzátok:) nemrég beküldtem egy művemet Dark Angel páyázatára, és most jött el a szavazás ideje:) Kérlek titeket, hogy ha tetszik a novellám, akkor szavazzatok itt:http://moonlight-darkangel.blogspot.com/

Előre is köszönöm mindenkinek, a többi versenyzőnek pedig sok sikert:)!!

Andii

15.fejezet

tudom h rengeteget kellett várni erre a fejire és tudom h gonosz vagyok és stb. sajnálom téényleg de semmi ihletem nemvolt:(

de moost összeszedtem magam és megírtam, igaz h rövid lett, de remélem tetszik nektek, hogy váltogattam a szemszögeket:P szóval remélem tetszik és várom a komikat:)

csóknektek(L)

(Alexis szemszöge)

Van úgy, hogy az ember azt érzi, minden lehetséges. Minden úgy alakul, ahogy szeretné, és megkapja, ami a legfontosabb számára. Valahogy így voltam ezzel én is ezen a reggelen. A napsugarak halvány fényt adva ébresztgették az én alvó csodámat, akit én már percek óta figyeltem. Annyira gyönyörű volt, annyira kívánatos, még így, alvás közben is.

Tökéletes egy hetet töltöttünk együtt, itt Spanyolországban, s szomorúan vettük tudomásul, hogy sajnos a mai az utolsó nap. Ha Alice felébred, indulnunk kell, nem csak mert letelt a meglepetés hete, hanem otthon is szükség van ránk. Nem tudjuk, hogy mikor kezdődik pontosan a harc, és egyikünknek sem lenne jó, ha felkészületlenül érne bármi is.

A nap egyre magasabban járt és egyre több fény szűrődött be a vastag sötétítőfüggönyön át, ami felébresztette Alicet. Ahogy kinyitotta a szemeit rám mosolygott és hatalmasat nyújtózott. Annyi ideje vártam rá, hogy egyszerűen leírhatatlan érzés volt tudni, hogy ő is ugyanúgy érez irántam, mint én őiránta.

Lassan kivánszorgott a fürdőszobába, hogy elvégezze azokat a teendőit, amiken én már túl voltam. Amíg vártam rá, visszafeküdtem a párnákra, becsuktam a szemeimet és csak az elmúlt egy hétre gondoltam. Minden egyes együtt töltött éjszakát felidéztem, s elégedett mosoly ült ki arcomra. Gondolataim annyira valósak voltak, hogy újra megkívántam a fürdőszobában tevékenykedő lányt. Mosolyogva indultam el felé, tudtam, hogy ő sem fogja ellenezni amit akarok.

A kezem már a kilincsen volt, de mielőtt benyithattam volna, az ajtó kivágódott, s Alice viharzott ki rajta. Ahogy elsuhant mellettem, egy másodpercre láttam a szemeit, és szinte biztosra mondhatom, hogy könnyek csillogtak bennük. Fogalmam sem volt mitől lett hirtelen ilyen zaklatott, hisz amikor felébredt még semmi baja nem volt. Utána mentem, de addigra ő már bepakolt mindent, ami még kimaradt a bőröndből, s éppen a ruháját vette fel. Csodálkozva néztem, hogy milyen idegesnek tűnik szerelmem, és rossz volt, hogy nem tudtam az okát.

- Mi a baj kicsim? – kérdeztem, miközben átöleltem. Erőtlenül visszaölelt, majd halkan válaszolt.

- Kérlek Alexis, azonnal haza kell mennünk – hallottam a hangján, hogy bármikor újra pityeregni kezdhet, úgyhogy inkább nem firtattam a dolgot. Belepusziltam a hajába, majd felkaptam a csomagjainkat és együtt lementünk a recepcióra, hogy kijelentkezzünk.

Miután kerestünk egy elhagyatott helyet a teleportáláshoz, újra megpróbálkoztam.

- Alice… tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz. Kérlek, mondd el mi történt – kérleltem, de láttam, hogy nem adja meg magát. Szomorúan rám emelte gyönyörű zöld szemeit, s nemet intett a fejével.

- Még nem lehet. Induljunk inkább… - mondta, majd megfogta a kezemet.

Mikor hazaértünk, otthon senkit nem találtunk – nyilván a réten gyakoroltak. Arra gondoltam, hogy ez kikapcsolná Alicet is, úgyhogy miután lepakoltunk, ki is mentünk a többiekhez. Ahogy gondoltam ott volt mindenki, s éppen a támadó-védekező varázslatokkal kísérleteztek. A latin szavak összevisszaságában beletelt pár percbe, amíg észrevették érkezésünket. Először Joel jött oda, majd rögtön utána mindenki követte. Alice engedelmesen megölelt mindenkit, de igazán Alyssának örült, amikor meglátta szinte az összes rosszkedv eltűnt angyali arcáról és percekig ölelte, mintha több éve látta volna utoljára.

Miután végeztünk az élménybeszámolóval kezünkbe kaptuk Grace könyvét, amit valami ősétől örökölt. Tele volt varázsigékkel, és bár nem értettük, amiket kántáltunk, hatásosnak bizonyultak. Lassan de biztosan egyre többet tanultunk meg, s mire ebédidőhöz értünk, már határozottan ki tudtam védeni egy igen erős varázsigét, amit feltételezésünk alapján a Kárhozottak is ismertek.

Miután mindenki végzett azzal, amivel éppen foglalkozott együtt hazaindultunk. Ebéd után félrehívtam Joelt, hogy a segítségét kérjem.

- Egy kicsit aggódom Alice miatt…

(Joel szemszöge)

Nem volt szükségem Alexis szavaira, a gondolatain keresztül teljesen jól megértettem, hogy mi a gond, és hogy miért aggódik. Megígértem, hogy kiderítem, s bár megfogadtam magamnak, hogy sohasem olvasok a lányom gondolataiban, most muszáj volt megtennem, mert biztos voltam benne, hogy nem valami apróságról van szó. Nem kellett vele szóba elegyednem elég volt a közelében lennem, s máris kristálytisztán hallottam a gondolatait. Meglepett, amikor észrevettem, hogy minden gondolata Alyssa körül forog, s hogy csak arra tud koncentrálni, hogy megvédje őt.

De vajon mitől? Gyerünk kislányom gondolj még erre…

(Alice szemszöge)

Gondolni sem akarok arra a borzasztó dologra, ami reggel óta nem hagy nyugodni, s a legrosszabb, hogy tudom, senkinek nem mondhatom el, nehogy pánikot keltsek. Főleg Alyssának nem szabad megtudnia, de senkinek, még Alexisnek sem. Nehéz dolog színlelni, hogy minden rendben, amikor tudom, hogy nincs. Vagyis nem lesz. De úgy látom Alexisen kívül senki nem vette észre, hogy rossz kedvem van. Igazából ez elég enyhe kifejezés arra, amit jelenleg érzek. A félelem és a düh osztozik az agyam minden részén, ezzel teljesen kikészítve engem. Félek, hogy nem tudom majd megvédeni a legjobb barátnőmet, és az én lelkemen fog száradni minden… Elviselni sem bírnám, ha bárkinek baja esne a családból. Bár fogalmam sem volt mi fog még történni, abban az egyben biztos voltam, hogy akár az életem árán is megvédem, akit csak tudok.

Ahogy ezekre gondoltam újra láttam…

(Joel szemszöge)

Hirtelen mintha áram csapott volna belém, úgy száguldott végig testemen egy bizsergés, és szemeim előtt egy kép jelent meg. Még sohasem tapasztaltam ilyet, és hosszú másodpercekbe telt, hogy rájöjjek, Alice látomását látom a gondolatain keresztül. Mivel eddig mindig blokkoltam lányom gondolatait saját magam előtt, így még sosem fordult elő, hogy „meglessem”amit éppen lát.

S bárcsak most se olvastam volna Aliceben, mert amit láttam, az több volt, mint borzasztó és elszomorító. Egy villanás volt csak az egész, de ennyi is bőven elég volt a rémálomból.

Percekig szóhoz sem jutottam utána, mert újra és újra visszatért a kép az emlékeimből…

Alyssa holtteste...

Díjak:) Tőletek(L)

Naszóóval:D nagyonnagyonnagyon szépen köszönöm ezt a három díjat lelki- és padtársamnak Viviennek(L):DD http://ragyogovagyak.blogspot.com/

és akkor asszem most jön az a rész h sok dolgot kell magamról, írni, talán 5öt vagy 7et nemtudom:D
legyen akk 7 mert szeretek beszélni:D

1. újdonsült Vámpírnaplók rajongó vagyok és szerelmes Damonbe*-*
2. imádom a fekák göndör hajááááát:$(L.)
3. imádom Balatonakalit, annyi de annyi jó történt ott velem h holnapig mesélhetném:)
4. most épp pihizek, mert augusztusban nincsenek edzéseim, de már kivagyok tőle mert hiányzik a karate(L)
5. kiskoromban volt egy hangyám, Aurélnak hívták:D sokan kinevetnek emiatt.
6. tudom h nem vagyok normális, és minden erőmmel azon vagyok, h ez így is maradjon:D:D
7. szeretem a Vivieeeeent(L)


















Ezt a díjat pedig nagyonnagyonnagyon meg szeretném köszönni Wedónak:) és megtisztelő h rám is gondolt:) köszönöm:)(L) http://www.nm-wedo.blogspot.com/

5 dolog rólam és a történetről:
1. a sok A betűs név, egy kis egoizmusnak köszönhető:D:P
2. Rogert, lehet h hihetetlen, de a legjobb barátomról mintáztam:D(L)
3. két új szereplő fog megjelenni az utolsó fejezetben
4. eredetileg sokkal több dolgot akartam beleírni a saját életemből, de aztán mégsem így lett:)
5. nem tervezek második "könyvet"


éshát akkor a linkek jönnének, de ahogy néztem, mindenkinek megvan már akinek adnám, vagy pedig olyannak ajánlanám, aki nem él ezzel a díjas dologgal:D szóóval újra megköszönöm Viviennek és Wedónak h gondoltak rám:)(L) csóknektek:)

bocsánatkérés ezerrel

szóóval hát igen tudom h utáltok most mert megígértem h miután hazajöttem Akaliból írni fogok ezerrel meg stb..de egyszerűen annyi minden történt ott és azóta h nem h időm nem volt, de semmi ihletem, és egy nemolyanjó fejit pedig nem akartam hozni:S:S tudom h ez nem kifogás és megértem h csalódottak vagytok, de annyi minden történt most télleg... és megértem ha nem bíztok bennem már, de megígérem h a héten hozom a 15. fejezetet:) és köszönöm azoknak akik olvasnak és írnak rendszeresen mert Ti tartjátok bennem a lelket és köszönöm tényleg és még ezerszer bocsánat Tőletek(L) de a héten hozom a frisst ÍGÉREM:)
csóknektek: Andi

előzetes

arra gondoltam, hogy mégsem hagylak itt titeket izgalmak nélkül, úgyhogy, mivel már csak 6 fejezet van hátra, azok címét elárulom nektek:P

15. Látomás

16. A harc

17. Elégtétel

18. A temetés

19. Az új családtag

20. Az utolsó átok

Epilógus: Kísért a múlt

hát remélem egy kicsit izgalmasabb lesz így a várakozás:P
és most megyek pakolni és nemsokára indulok Balcsira(H), ahol remélhetőleg ihletet kapok a következő fejezetekhez:)
csóknektek(L)

13. + 14. fejezet

Először is bocsánat, hogy csak most hoztam frisst, de alig voltam otthon, szinte csak aludni jártam haza, vagy még azt sem:D szóval, ahogy tudtam írtam, és ahogy megígértem, kettőt hoztam, úgyhogy senki nem mondhatja, hogy olvasnivaló nélkül hagylak itt titeket:D szóval remélem tetszenek az új fejik:)
+ bocsánat a hibákért, de iszonyat fáradt vagyok és sztem becsúszott néhány:$
de azért remélem tetszik:)
jó olvasást és vigyázzatok magatokra és várom a komikat:P
csóknektek(L)

13. fejezet

Éreztem, ahogy egyre közelebb és közelebb húzódik hozzám az ágyon, s hogy testemet elönti a jóleső forróság és bizsergés. Meleg lehelete finoman csiklandozta a nyakamat, s ajkai végre megérintették azt a pontot, amitől mindig kiráz a hideg. Ezt ő is megérezte, és még közelebb bújt hozzám, karjait átfonva testem körül. Teljes egészészében átjárt mindkettőnket a vágy, és éreztem, hogy ha lehet még közelebb préselte magát testemhez. Továbbra is csókolta a nyakamat, és én már meg sem éreztem a nyáresti hőséget, szinte egy másik dimenzióban repültem. Érzéseim kellemesen keveredtek a pokoli nagy vággyal, ami testemben tombolt, s kitörni készült.

Mosolyogva kiszabadítottam magam szorításából és egész testemmel felé fordultam, kezeimet nyaka köré kulcsolva. A holdfény halványan megvilágította a szobát, így majdnem tisztán láthattam szemeit, amik ragyogva enyémeket kémlelték. Közelebb hajolt és megcsókolt, olyan forrón és szenvedélyesen, hogy alig bírtam parancsolni magamnak. Az eszem végül győzött, és várta, hogy ő tegye meg a következő lépést. Egy percet sem kellett várnom, mert miközben csókolt, vállaimnál fogva óvatosan lenyomott a párnákra, és egész testével fölém került. Hihetetlenül vágytam rá, minden módon meg akartam kapni, ami csak lehetséges, s éreztem, hogy ő is pontosan ezt szeretné.

Miközben apró csókokkal kényeztette nyakamat és arcomat, egyesével érintve a legérzékenyebb pontjaimat, lassan lehúzta vállaimról topom pántjait, de végül határozottan megszabadított az egésztől. Újabb remegés futott végig testemen, de már ez sem érdekelt, most már a szívemre hallgattam, s a kisördögre, ami odabent azt súgta, tegyem én is ugyanezt. Lassan kiszabadítottam magam a csókjából, s ülő helyzetbe kerülve azonnal leszedtem róla a pólóját.

Még sosem figyeltem meg Alexis testét, úgyhogy most kellemes meglepetésként értek szépen kidolgozott izmai. Lassan végigsimítottam rajtuk, s hagytam, hogy kezeim önálló útra keljenek, és nem is kellett sokáig várnom, mert szinte azonnal Alexis nadrágjának cipzárjával küzdöttek. Hirtelen egy kéz kulcsolódott enyéimre, rabul ejtve ujjaimat, majd visszafektette őket a párnára, fejem mellé.

Ha akartam volna, talán ki tudtam volna szabadulni az édes fogságból, de eszem ágában sem volt, csak hagytam, hogy azt tegyen velem, amit akar. Egyik keze elengedett, s testemen végigsimítva lassan lehúzta rólam a pizsamanadrágomat. Ott feküdtem előtte, pontosabban alatta, fehérneműben, remegő végtagokkal, s csak vártam, hogy mi következik ezután. Ahogy reméltem, ő is levetkőzött, s újra hozzám bújt, bőrünk szinte perzselődött, ahol egymáshoz ért.

Percek múlva, újabb csókok és simogatások közben már minden ruha lekerült rólunk, s így simultunk egymáshoz, vágytól égve. Alexis óvatossága, és finom érintései csak még jobban feltüzeltek, s lábaimat dereka köré fontam, jelezve ezzel, hogy mit szeretnék. Alexis minden pillantásából és mozdulatából sugárzott a szeretet és az óvatosság.

Még néhány vágytól izzó pillantást vetettünk egymás testére, és mikor már egyikünk sem tudta türtőztetni magát, hatalmas sóhajok között szeretkezni kezdtünk. Semmihez nem hasonítható érzés kerített hatalmába, újra életre keltve remegésem. Éreztem, hogy egyre gyorsabban mozog, s apró csókok kíséretében egyre közelebb juttat a földi mennyországhoz. Hosszú percek múlva hatalmas sóhajok és apró nyögések közepette a gyönyör eluralkodott mindkettőnkön, s levegő után kapkodva terültünk el egymást átölelve a puha ágyon.

- Szeretlek – suttogta fülembe, majd átölelt és szorosan hozzám bújt.

- Én is szeretlek – leheltem, majd az ablakon át bámulva a csillagokat vártam, hogy rám találjanak az édes álmok.

Másnap reggel, mielőtt Alexis felébredt volna, mosolyogva másztam ki az óriási franciaágyból, és halkan, ügyelve minden lépésemre, kisurrantam a szobából. A folyosón találkoztam apával, aki intett, hogy tartsak vele. Csöndben lesétáltunk a lépcsőn, mivel még elég korán volt, így mindenki aludt a szobájában. Kivettem a hűtőből a kakaót, majd leültem vele a konyhaasztalhoz. Ahogy vártam, apa belekezdett a mondókájába.

- El sem hiszed, mennyire örülök neki, hogy végre boldognak látlak kislányom – mondta, majd kezét enyémre tette -, és egy cseppet sem féltelek Alexis mellett. Ha tudnád, mióta ábrándozik rólad.

- Tessék? – szinte megfulladtam, annyira félre nyeltem a megdöbbenéstől.

- Ahogy hallottad – mondta apa, miközben megütögette a hátamat, mire a köhögésem alábbhagyott. – Alexis nagyon régóta szeret téged, és pokolian szenvedett, amikor te mással voltál.

- Hűhaa… - összesen ennyit tudtam mondani.

A reggel többi részében apa Alexisről mesélt, de hiába próbálkoztam, nem árulta el minden gondolatát. Eszembe jutott, hogy vajon tud-e már az éjszakánkról, de rájöttem, hogy az én gondolataimba nem szokott kutatni. Pontosabban nagyon reméltem.

- Édesanyád is pontosan ilyen volt – folytatta, homályos, múltba révedő szemekkel.

- Milyen? – kérdeztem mosolyogva. Imádtam, amikor anyáról mesélt, hiszen én olyan kevés időt tölthettem vele.

- Annyira tudott szeretni, mint te. Soha egy nyugodt percem nem volt tőle – nevetett, de láttam, hogy szemében szomorú könnyek kezdenek gyűlni.

Egy percig még némán néztük egymást, aztán hallottuk, hogy valaki jön le a lépcsőn. Alexis egy perc múlva már ott állt előttünk egy szál boxerben, kissé kómásan.

- Jó reggelt Joel – köszönt oda apának, majd közelebb lépett hozzám. – Jó reggelt kicsim – mondta, majd egy puszit nyomott a számra.

Láttam, hogy apa mosolyogva elfordul, úgyhogy vállánál fogva visszahúztam és megcsókoltam. Lassan a többiek is leszállingóztak a konyhába, és apa nekilátott, hogy reggelit készítsen mindannyiunknak. Mivel én már megittam a szokásos kakaómat, Alexis pedig nem volt éhes, mi ketten visszavonultunk a szobába, hogy egy kicsit még magunk lehessünk.

- Alice – kezdte Alexis, miután becsukta utánunk az ajtót -, ugye… ugye neked is annyira jó volt tegnap, mint nekem? – kérdezte egy félénkek álcázott mosollyal, de a szeme huncutul csillogott.

- Sajnos már nem emlékszem… – mondtam szomorúságot színlelve, majd hozzátettem: - Meg kellene ismételni – próbáltam csábítóan hatni rá, de többnyire csak vigyorgás lett belőle.

Alexis szintén széles vigyorral a képén hanyatt döntött az ágyon, majd csókolni kezdett, felidézve az előző, szédítő esténket. Újra bizseregni kezdtem mindenhol, legfőképp a hasam tájékán, és éreztem, hogy nem bírom tovább, teljes egészében elöntött a szenvedély. Visszacsókoltam és harapdálni kezdtem a nyakát, és mindenhol, ahol értem…

Egy óra múlva még mindig sűrűn szedve a levegő feküdtünk egymás mellett, kezeink összekulcsolva feküdtek a lepedőn.

- Most már határozottan emlékszem, hogy a tegnap este is legalább ennyire szédületesen jó volt – mosolyogtam.

- Akkor jó, mert nekem is – mosolygott vissza, majd egy puszit nyomott az orrom hegyére, és felállt, hogy összeszedje a ruháit.

Nehezemre esett követni a példáját, de végül én is felöltöztem és együtt lementünk a többiekhez, akik még mindig ott ültek és beszélgettek. Ahogy gondoltam az előttünk álló harcról. Fél füllel belehallgattam a beszélgetésbe, amiből annyit sikerül leszűrnöm, hogy hamarosan elkezdjük a felkészüléseket, ami fogalmam sem volt miből fog állni, de reméltem, hogy nem csak ősi varázsigék magolásából. Gondolataimból Alexis édes hangja rántott a felszínre.

- Kicsim, nem akarsz sétálni egyet?

- Jó ötlet, már rég voltam kint – mondtam, majd engedtem, hogy kezemnél fogva magával húzzon az ajtó felé.

Ahogy kiértünk, orromat megcsapta a virágok bódító illata, és bőrömet jólesően perzselni kezdték a júniusi napsugarak. Régen éreztem már magam ennyire boldognak és felszabadultnak, és még a közelgő harc sem tudta beárnyékolni ezt a derűs világképemet.

Kézen fogva sétáltunk mindenfelé, s kérésemre elmentünk a házunkba is, mert még egy két holmimat el akartam hozni otthonról, hiszen most már egész biztos, hogy huzamosabb ideig maradunk Alexiséknél, s ezt egy cseppet sem bántam.

Miután összeszedtem mindent, amit kellett, Alexis hazateleportált minket, mivel annyi ruhát akartam vinni, hogy az utcán lehetetlennek bizonyult.

Nevetve érkeztünk meg a konyhába, ahol a többiek még mindig beszélgettek, de legnagyobb megdöbbenésemre eggyel többen voltak, mint mikor itt hagytuk őket. Megijedtem, hogy valaki előtt lelepleződtünk, és egy kívülálló meglátott teleportálás közben, de egy másodperc múlva ijedségemet ismét meglepődés váltotta fel, mert Alexis oda lépett az ismeretlen nőhöz és átölelte.

- Grace, ezer éve nem láttalak! Isten hozott nálunk!

14. fejezet

Csak álltam döbbenten és bámultam az ismeretlen nőre, akit, mint kiderült, Gracenek hívnak. Kétségkívül gyönyörű volt. Hosszú barna haja kiengedve omlott vállaira, csokoládébarna szemei pedig kedvesen ragyogtak csodálatosan ívelt szemöldökei alatt. Arcán kedves mosoly ült, ahogy érdeklődve felénk nézett.

De még mindig fogalmam sem volt róla, hogy ki lehet.

Zavarodottságomat látva Alexis odanyújtotta a kezét és maga mellé húzott, hogy bemutasson neki.

- Grace, ő itt Alice, az én Alicem – mondta mosolyogva, mire én kezet nyújtottam neki.

- Nagyon örülök, Grace vagyok. Gondolom még nem hallottál rólam – mondta kedves hangon.

- Ami azt illeti tényleg nem – néztem segélykérően Alexis felé, mire ő megadóan magához vont és fel teleportált velem a szobájába.

Ezt nem hiszem el… nem lehetne a lépcsőt használni? – zsörtölődtem magamban, mire Alexis, mintha tudná, mire gondolok felnevetett.

- Ne haragudj, én már megszoktam – majd engesztelésül egy puszit nyomott ajkaimra.

- Szóval ki ez a lány? – kérdeztem megenyhülten, miután lehuppantunk a puha ágyra.

- Ő Grace… már nagyon rég óta ismerem, még kissrác koromból. Hét vagy nyolc éve költöztek ide Indianapolisba, nem messze tőlünk vettek házat. Akkoriban Andynek nem volt senkije, és hát Gracet hamar kinézte magának – mondta nevetve Alexis, majd mosolyogva folytatta -, elmondása szerint, ahogy meglátta, tudta, hogy ő kell neki, és nem telt bele pár hónap, már őrülten szerelmesek is lettek egymásba. Grace viszont tudta, hogy Andy valamit titkol előle, hiszen a boszorkányságunkat senkinek nem mondhatta el, még életünk szerelmének sem. Évek után ebben ment tönkre a kapcsolatuk, mert Grace nem bírta tovább a folyamatos eltűnést és titkolózást. Akkor ő elrepült Európába és egy jó ideig nem hallottunk felőle. Ám egy ideje, amikor Greenwoodban gyilkoltak a Kárhozottak, megjelent Grace, hogy segítsen a még lehetséges áldozatoknak elrejtőzni. Így találkoztak újra – fejezte be Alexis, a számomra még mindig zavaros történetet, mert egy elég fontos információt elhallgatott.

- De Grace… ő is boszorkány? – kérdeztem megdöbbenten, mert egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy jól fogtam fel a történteket.

- Így van.

- De akkor miért nem jött rá, hogy Andy is ezért tűnik el folyton? És, hogy ez a titok? – még mindig nem értettem teljesen a történteket.

- Grace akkoriban még nem volt az, fogalma sem volt róla, hogy a meséken kívül létezik ilyen. Ő csak jóval azután kapta meg a képességeit, miután Európába költözött – magyarázta Alexis türelmesen.

- Ez nagyon szomorú – belegondoltam, milyen lehet Alexis nélkül élni, és teljes mértékben átéreztem azt, amit Andy és Grace élhetett át.

- Nekik ez volt az első szerelem, és ez már örök. Most, hogy egyiküknek sincs már titka a másik előtt, újra együtt vannak, és ami még nagyszerű hír nekünk: Grace segíteni fog nekünk. Az idők során hatalmas boszorkánnyá fejlődött, és most azért jött ide, hogy segítsen a felkészülésben és a harcban is – fejezte be Alexis, majd magához ölelt. – Ne félj kicsim, semmi baj nem lesz. Mi vagyunk túlerőben, esélyük nincs a Kárhozottaknak.

- Nem félek, ha velem vagy – mosolyogtam vissza, majd megcsókoltam.

Két héttel Grace érkezése után végre megkezdtük a felkészüléseket, ami szerencsémre nem csak a varázsigék magolásából állt, bár hihetetlen módon még az is izgalmasnak bizonyult. Minden nap valami újat tartogatott számunkra, és megdöbbenésemre nem csak nekem volt tanulni valóm, hanem közülünk mindenkinek, még apának is. Segítetünk egymásnak mindenben, gyakoroltuk egymáson a képességeinket, és örömmel figyeltem, hogy az enyém szemlátomást sokat javult. Már nem potyogtak könyvek a polcról, ha valami feldühített, és néha már tudtam látomást előidézni. A gyógyításom pedig maga volt a tökély, ezt még Grace elismerte, akitől viszonylag ritkán kaptam dicséretet.

Közülünk neki volt a legtöbb tapasztalata ilyen téren, úgyhogy mindenben hallgattunk rá, és megfogadtuk minden tanácsát. Naponta több órát töltöttünk az erdőben lévő tisztáson, hiszen a testvérek csak itt tudták gyakorolni az erejüket. Volt, hogy az Andy által szított tüzet Alyssa vízzel oltotta, de volt, hogy Alexis egy óriási hurrikánnal. Apple pedig olyan földrengéseket tudott előidézni, amilyenekről eddig csak a hírekben hallottam. Olyan volt minden, mint egy mesében. De mindent összevetve furcsamód élveztem ezt az egészet, mert az egész család még közelebb került egymáshoz.

Grace képessége volt számomra a legérdekesebb. Olyan erővel bírt, amiről eddig még sosem hallottam. Képes volt megtalálni azokat az embereket, akikkel életében bármilyen kapcsolatban volt állt, s ezt mindannyiunkon le is tesztelte. Megdöbbentő volt, hogy Alexissel teleportáltunk valahová, és egy perc múlva Grace és Andy már utánunk is jöttek. Ugyanakkor meg is nyugtatott, hiszen most már biztos voltam benne, hogy semmi gond nem lehet a harcban. Minden a mi oldalunkon áll, bár a Kárhozottaktól nem ismerjük mindenki képességét, de reméltem, hogy ez még változik őszig.

Éppen egy kimerítő nap után tartottunk hazafelé, amikor Alexis elhívott sétálni, amihez nekem semmi kedvem nem volt, mert tényleg elfáradtam aznap, de szerelmem addig kérlelt, míg engedtem neki. Kéz a kézben elsétáltunk a közeli focipályához, ami gyerekkorom kedvenc helyszíne volt, de most nem a játék vonzott ide, hanem a határtalan csillagos ég.

Alexissel leheveredtünk a fűbe és élveztük, ahogy a hűvös esti szellő simogat. Csak feküdtünk és néztük a csillagos eget, olyan megbabonázottan, mintha most látnánk először. Engem mindig is magával ragadott ez a látvány, és soha nem találtam unalmasnak. Hosszú percek teltek el teljes csendben, de ez cseppet sem volt kínosnak mondható, inkább megnyugtatónak éreztük mindketten.

Ám Alexis, miután az órájára nézett, felém fordult és váratlanul megcsókolt. Mikor szétváltak ajkaink rám mosolygott.

- Boldog születésnapot!

- Te jó ég… teljesen kiment a fejemből. A saját születésnapom…- teljesen ledöbbentem, mert tényleg elfelejtettem, hogy hányadika is van. – Köszönöm – tettem hozzá még zavartan, majd megcsókoltam.

- Ha reggel felkelsz, megkapod az ajándékod, de most már menjünk haza, mert látom, hogy mindjárt elalszol – mosolygott, majd felsegített a földről.

Átölelt, majd hazateleportáltunk, s egy gyors zuhany után mindketten kábultan dőltünk be az ágyba.

Reggel, amikor felkeltem az ágy mellett két bőrönd állt, az éjjeliszekrényen pedig egy szál rózsa. Kissé kábultan felkeltem, és elmásztam a konyháig, ahonnan beszélgetést hallottam.

- Jó reggelt – köszöntem mindenkinek, majd leültem az asztalhoz, ahol már ott várt a reggeli kakaóm.

- Boldog születésnapot – köszöntött fel apa elsőként, majd utána szépen sorban mindenki.

- Alexis hol van? – kérdeztem, mert sehol sem láttam.

- Mindjárt jön, öltözz fel addig – kacsintott rám Alyssa, majd az emelet felé kezdett vonszolni.

Még fel sem értünk a szobába, már hallottam is Alexis hangját a földszintről, s rögtön utána a léptekeit, ahogy felfelé tart a lépcsőn.

- Szia kicsim – köszönt, majd megcsókolt, és a karjaiba kapva bevitt a szobába. - Öltözz, mindjárt indulunk – kacsintott, majd ő is elővette a rövidnadrágját és a trikóját.

- Alexis… odakint zuhog az eső - mutattam az ablak felé, aminek üvegét jókora cseppek díszítették.

- Nem is ide ki megyünk. Rövidet vegyél fel, a bikinid már bepakoltam – mondta, majd tovább öltözködött.

- Mi… - kezdtem bele, de Alexis közbeszólt.

- Nyugi kicsim, ha odaérünk, meglátod – mosolygott, majd újra sürgetni kezdett.

Tíz perc múlva úgy-ahogy kész voltam, és Alexissel még leugrottunk elköszönni a többiektől. Apa búcsúzóul átölelt.

- Jó utat Alice, vigyázz magadra – mondta, majd egy puszit nyomott a homlokomra.

Miután mindenkitől elbúcsúztunk visszamentünk az emeletre, ahol Alexis felkapta a bőröndöket, átölelt és már teleportáltunk is.

A különleges, de már megszokott utazás után egy csodálatos, napfényben úszó tengerparton találtam magam. Gyönyörű és lenyűgöző látvány volt, percekig mozdulni sem tudtam a csodálattól. Csak egyetlen kérdést tudtam feltenni.

- Hol vagyunk?

- Spanyolországban kicsim, boldog szülesétnapot!– válaszolta Alexis, majd maga felé fordított és megcsókolt.

Teljesen biztos voltam benne, hogy most élem át életem legszebb pillanatát, és azt teljes szívemből kívántam, bárcsak örökké tartana.

szóval ezvolt a 13.+14. fejezet:D remélem tetszettek:) és most semmi függővég:P(pedig terveztem:D)
szóval most őkis nyaralnak és mi is nyaralunk Vivienneel(L) úgyhogy majd jövök:) csóknektek(L)

12.fejezet

Ez egy kicsit rövidebb lett és egy kicsit más is, de azért remélem tetszeni fog. Az esetleges hibákért bocsánat, de hajnal 2kor írtam:P jó olvasást és örülnék a komiknak:) csóknektek(L)



Éreztem, ahogy egyre szorosabban ölel, és ahogy egyre közelebb kerül az arca. Szemeimet lehunytam, és élveztem, ahogy az érzés egyre nagyobb tért hódít meg elmémből, és a szívemet teljesen rabul ejti.

- Megígéred, hogy vigyázol magadra? – lágy hangja fülemen keresztül elárasztotta elmémet, s a lábaim, elfeledve, hogy az imént épp nyugalomra intettem őket, újra ritmustalan remegésbe kezdtek.

- Igen – leheltem a szót, és reméltem, hogy nem csuklott el a hangom.

- A nyáron mindent megtanulunk együtt, és mindenre felkészülünk, hogy mindenki épségben megússza az őszi harcot – újra kinyitottam a szemem és láttam, hogy mosolyogva ejt ki minden egyes szót.

Alexisnek olyan mosolya volt, amit mindig is szerettem benne. Ha valami felvidította az egész arca ragyogott, a legszebben a gyönyörű barna szemei.

Lassan elengedtük egymást, és egy kicsit sem éreztem kínosnak a helyzetet, hisz csak arról volt szó, hogy két barát megölelte egymást. A lelkem mélyén persze nem így gondoltam. Ott bent egy kisördög szüntelenül dörömbölt és követelte Alexist, az ölelését, a csókját, mindenét. Sűrű fejrázások közepette próbáltam elcsitítani belső énemet, ami, Roger átkának megtörése óta, szüntelenül ki akart szabadulni. Szívem harcolt az eszemmel, de tudtam, hogy még nem szabad lépnem felé. Azt sem tudom Alexis mit érez…

Ahogy ezen gondolkoztam észrevettem, hogy még mindig előtte állok és eléggé bugyután csak a fejemet rázom jobbra-balra, amire ő csak egy elnéző mosollyal reagált.

A szívem őrült sebességgel dübörgött, és nem hagyott gondolkozni sem. A vágy hirtelen, de kivédhetetlenül tört rám és kerített hatalmába. Tudtam, hogy nem ésszerű és számítottam a visszautasításra is, de egyszerűen nem bírtam magammal és a hormonjaimmal. Amikor Rogerrel voltam soha nem éreztem hasonlót, és ebből is tudtam, hogy ez végre az igazi érzés.

Ahogy eszembe jutott Roger, rájöttem arra is, hogy nem rég még kész lettem volna meghalni érte, most pedig Alexis karjaiba vágyom mindennél jobban. Talán időt kellene adnom magamnak – futott át agyamon a gondolat, de rögtön el is vetettem, amint meghallottam a belső hangot. Ugyan mihez kellene idő? Hamis érzések voltak, eltűntek. Nyomtalanul! – kontrázott a kisördög a szívemben, és tudtam, hogy neki van igaza. Hamiskás mosolyra húzódott ajkam, és elindultam Alexis felé.

Láttam rajta a meglepődést, de ahogy megtettem az első lépést, már ő is közeledett felém, s újra karjaiba zárt. Szemeiben őszinte érzelmek és a vágy kavargott, és én már kíváncsian vártam hogyan nyilvánul meg mindez a tetteiben. Éreztem, ahogy egyre szorosabban ölel és lassan, de határozottan útnak indul a keze, s végigvándorol a testemen. Amikor a nyakamhoz ért, végig simított rajta és az arcomon, amitől újfent kirázott a hideg, de amikor beletúrt a hajamba a melegség öntött el, és úgy éreztem a gyomrom egyetlen darabbá zsugorodott össze.

Egyre közelebb és közelebb húzott magához, és amikor végre összeértek ajkaink, valami megmozdult bennem. Olyan hévvel vettetem bele magam a csókba, amilyennel talán a rég nem látott szerelmesek szoktak egymásnak esni, s mégsem éreztem ezt kínosnak, vagy túljátszottnak. Egyszerűen csak felszabadultak az eddig eltitkolt, mélyen elrejtett érzelmek.

Mert most világosult meg előttem a valóság, rájöttem arra, hogy mindig is Alexist szerettem és bár Roger átkának köszönhetően ezt eddig nem élvezhettem ki, tudtam, hogy nem tegnap kezdődött ez a szerelem.

Hiszen ez szerelem volt, ebben biztos voltam, és úgy éreztem Alexis is viszonozza, legalábbis a csókjából úgy tűnt. Olyan szenvedélyesen csókolt, amilyet még a legmerészebb álmaimban sem képzeltem volna, és meglehetősen felizgatott, ahogy éreztem minden porcikáján a vágyat. Ajkaink ritmusosan mozogtak együtt, mintha mindig is erre teremtették volna őket, s elengedni sem akarnák egymást. Ahogy én sem Alexist, azt akartam, hogy örökké együtt legyünk, így összebújva, csókolózva.

Percek múlva, amikor ajkaink szétváltak, sűrű légvételek közt tekintetünk találkozott és láttam, hogy a láng újra fellobban szemeiben. Derekamnál fogva gyengéden, mégis határozottan megragadott, az ágyra fektetett, és fölém térdelt. Testem minden porcikáját elöntötte a vágy és a jól ismert melegség, de amikor újra megcsókolt volna, hirtelen nyílt az ajtó, mire mindketten ijedten odakaptuk a fejünket.

Alyssa megdöbbent arcával találtuk szembe magunkat, de mire Alexis leszállt rólam, addigra a nővére már el is tűnt, és becsukta az ajtót.

Eszembe jutott, hogy mit is gondolhatott rólunk, ezért gyorsan összekaptam magam és az ajtó felé vettem az irányt, de Alexis megragadta a karomat és visszahúzott maga mellé az ágyra.

- Hagyd – suttogta, majd újra megcsókolt.

- Visszajövök hozzád – kacsintottam rá, majd hajamat és ruhámat igazgatva kiléptem a szobából, Alyssa keresésére indulva.

Kopogás nélkül léptem be a szobájába, hiszen az imént ő is így rontott ránk, bár valószínűleg nem szándékosan, s amikor láttam, hogy az ágya szélén ül, rögtön beléptem hozzá. Amint meglátott arcán hatalmas mosoly terült szét, és jobb kezemnél fogva odarántott maga mellé az ágyra. A hirtelen mozdulatnak köszönhetően nem leültem, hanem leestem mellé, mire idétlen vihogásba kezdett, de amint meglátta sötét pillantásomat nyomban abbahagyta és felhúzott maga mellé.

- Gyerünk, mesélj! Mi volt az öcskössel? – követelte az információkat Alyssa ellentmondást nem tűrő hangon.

- Semmi különös… - motyogtam, mert a helyzet miatt egy kicsit zavarba jöttem, hiszen mégis a legjobb barátnőm öccsével csókolóztam az előbb.

- Értem. Tehát te feküdtél az ágyán, ő pedig csak úgy rád mászott. Igaz? – kérdezte Alyssa, tisztán hallható éllel a hangjában, ami engem nevetésre késztetett.

- Szerelmes vagyok Alyssa. Csókolóztunk, nem történt más – adtam meg a rövid, de tömör választ egy mosoly kíséretében.

- Végre – sóhajtott mosolyogva, majd végig simított arcomon és kitáncolt az ajtón.

- Alyssa! – kiáltottam utána, de hiába, ő már messze járt.

Fogalmam sem volt mire célzott, de most nem is érdekelt különösebben. Úgy gondoltam visszamegyek Alexishez, hiszen megígértem neki, és ígéret szép szó…

Kuncogva nyitottam be hozzá, és meglepetésemre ő még mindig úgy feküdt az ágyon, ahogy otthagytam, a plafont bámulva. Jöttömre oldalra kapta a fejét, és arcán hatalmas mosoly terült szét, ahogy megpillantott.

- Már azt hittem sosem jössz vissza – mondta, majd felállt és odalépett hozzám. Átölelt, de nem csókolt meg, hagyta, hogy fejemet mellkasára hajtsam és élvezzem a pillanatot. Mélyen beszippantottam illatát, amely újra magával ragadott, és egy olyan világba repített, amelyet rózsaszín köd borított.

Az egész napot nála töltöttem, beszélgettünk, de néha belefeledkezve a világba csak csókoltuk egymást percekig.

Tudtam, hogy az egész nyaram erről fog szólni és minden nap Alexis mellett lehetek, és ez csak még jobban fokozta a jókedvemet, bár nem hittem, hogy ez egyáltalán még lehetséges. Már nem féltem a harctól, sőt most már vártam is, és bátran néztem elébe, mer tudtam, hogy nem eshet bajunk. Sokat kell tanulnom még mindenről, és tudnom kell kordában tartani a képességeimet, de biztos voltam benne, hogy győzni fogunk mi hatan. És ha ennek vége, akkor minden olyan lesz, mint régen.

Nem mégsem. Sokkal jobb lesz.

Igyekeztem magam megszabadítani minden mágiával és harccal foglalkozó gondolattól, s átadni helyüket az Alexissel kapcsolatos képeknek. Mosolyogva léptem oda az ablakhoz, és olyan szélesre tártam amennyire csak lehetséges volt, hogy beengedjem a friss nyáresti levegőt. Alexis mögém lépett, és átölelte a derekamat, amelytől a jól ismert bizsergés futott át rajtam. Először a nyakamat, majd miután maga felé fordított, a számat is megcsókolta, és finoman az ágya felé kezdett húzni. Útközben lekapcsolta a lámpát, ezzel ránk szabadítva a holdfényes éjszakát, mely olyan csodálatosnak ígérkezett, mit sosem fogunk elfeledni…